Persze az a fél év, amíg a mienk lett a telek sem telt tétlenül.
Elkezdtük a nézelődést az interneten, magazinokban és tervezgettünk papíron. Meg lett az elképzelés: három kicsi háló (nekünk, a gyerekeknek és a leendő unokáknak) egy nagy nappali egy légtérben az étkezővel (mert szeretünk enni és együtt lenni), egy gardrób (mert utáljuk a szekrényeket), meg ugye a vizes helyiségek. Mindez 100 nm-ben egyszintben (mert a járókerettel nehéz lépcsőt mászni). Elkezdtem keresni olyan tervezőt, aki látott már gerendaházat. Nem egyszerű dolog, mert az előítéletek itt is megvannak. Végül lett két név és telefonszám. Beszéltem velük, majd elküldtem az elképzeléseinket, de csak leírva, rajzok nélkül, mert az ő elképzeléseikre voltam kíváncsi. Meg is jöttek az elképzelések, ami alapján kiválasztottuk az egyik tervezőt. Ő vásárhelyi (tehát közel volt) így a személyes kapcsolatot könyebb volt tartani, meg jobban tetszettek az ötletei. Átjött hozzánk megbeszéltük, lemódosította, elküldte. Végül kialakult az a verzió, amiből aztán végleges, engedélyes terv lett. Igaz bővült 120 nm-re, de úgy alakult ki az tér , amit elképzeltünk. Beadtuk az önkormányzathoz, igaz még a Földhivatalnál még csak széljegyként szerepelt a tulajdonos váltás, de legalább ez is haladt. Olyan jól sikerült összehozni, hogy három nappal az építési engedély kiadása előtt a Földhivatal is bejegyezte a tulajdonos váltást. Gyors a fellebezési jogról lemondó nyilatkozatok a szomszédoktól (Hál' Istennek jól ismernek a szomszédaink bennünket) és már három nap után jogerős építési engedélyünk volt. Közben már jött a sóder, a cement, szerveztük az alapozást.