A Hevesi család honlapja
Menü
 
Linkek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
GMail.hu-Webmail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Eddig itt voltak
Indulás: 2006-07-21
 

free counters

2010. május 14-től

 
Írások az építésről
Írások az építésről : A költözés 2006-12-17

A költözés 2006-12-17

Hevi  2006.12.28. 09:46

Eljött ez a nap!

Az első, tervezést kérő levél óta eltelt 305 nap (2006.02.15 - 2006.12.17) és elérkezett az a nap, amikor életünk egyik nagy álma megvalósul. Beköltözhetünk abba a házba, amit mi képzeltünk el magunknak, és mi építtettünk, építettünk. Csodás nap!!!
Összetrombitáltuk az ismerősöket és hurcolkodás. Hét közben már amit lehetett elvittünk az új helyre, úgyhogy csak a nagyobb méretű cuccokat kellett vinni. Mivel bútorozott albérletben voltunk, így csak azt a néhány bútorunkat kellett vinni. amit még meghagytunk. Korábban már csináltunk egy selejtezést, és a nekünk már nem kellő dolgokat elajándékoztuk illetve kidobtuk. Azért még így is összejött egy pár fuvar egy kisteherautóval és egy utánfutóval. Az asszonyok feltakarítottak a régi helyen, a lányok meg pakoltak az új helyen. Amit nem tudtak hova rakni az ment a teraszra és majd onnan bekerül. Az ebédet már az új helyen ettük meg, de délutánra is maradt még néhány dolog amit el kellett hozni. A következő héten a régi helyről még eltüntettük a maradék holmikat feltakarítottunk és átadtuk a tulajnak. Vasárnap este azért még a "burkolómester" felmérgelt. Belemosták a tusolóban a fugázót a padlóösszefolyóba és mire a nyolc cm vastag megkötött fugázóanyagot kivéstem, elrepedt a szifon. Úgyhogy az új helyen bontással kezdtük, mert nem mertem az megreszkírozni, hogy ha megragasztom a szifont és esetleg mégis szivárog, befolyik a víz a ház alá. Na de mára ezen is túl vagyunk. Ki van cserélve a szifon és vissza van javítva a burkolat. (természetesen nem az eredeti burkolót hívtam oda javítani, mert féltem, hogy agyonütöm) Beüzemeltük a kandallót, sikerült is olyan meleget csinálni, hogy a fagyos feleségemnek és lányomnak is melege volt.
Megállapítottuk: szeretünk itt lakni!!!

 
Hirdetés

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.